[74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek? És ha szerelem ez, minő, miféle? Ha jó, miért van oly halálos éle? Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?
Miért sírok-rívok, önként ha égek? S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje? Élő halálnak kéjes szenvedése, miért ölelsz, ha én egyet nem értek?
S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra. Mély tengeren, kormánytalan bolyongok egy gyönge bárkán, összevissza szélben.
Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok, hogy nem tudom magam se, jó mi volna: fázom hő nyárban, s égek puszta télben |
Jó éjt .
Tóth Árpád:
JÓ ÉJSZAKÁT
Falon az inga lassú fénye villan, Oly tétován jár, szinte arra vár, Hogy ágyam mellett kattanjon a villany, S a sötétben majd boldogan megáll. Pihenjünk. Az álomba merülőnek Jó dolga van. Megenyhül a robot, Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek, Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap. Elakadt sorok. Társtalan rimek. Megsimogatom őket halkan: írjak? És kicsit fájón sóhajtom: minek? Minek a lélek balga fényüzése? Aludjunk. Másra kell ideg s velő. Józan dologra. Friss tülekedésre. És rossz robotos a későnkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem, A tollra dőlve, mint botra a fáradt Vándor, ki havas pusztákon megyen. Mi haszna? A sok téveteg barázdán Hová jutottam? És ki jött velem? Szelíd dalom lenézi a garázdán Káromkodó és nyers dalú jelen.
Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben... Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz, Majd jő a kor, amelynek visszadöbben Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz... Falon az inga lassú fénye villan, Aludjunk vagy száz évet csöndben át... Ágyam mellett elkattantom a villanyt. Versek... bolondság... szép jó éjszakát!
|
Rab Zsuzsa: Lehet
Hát még lehet? Mégis lehet? Lehet? Virágos isten küldött tégedet! Megint veled? Veled, veled, veled? Az ócska sláger-dallam is nevet, sajnos, a vénkisasszony is nevet, mitagadás, a bácsi is nevet nevet, nevet, hogy lehet, hogy veled, megint veled, hogy azértis, lehet, hogy tiporjuk vakon az éveket, külön-külön, mégis veled, veled, a metrólépcsőn ifjú szédület röpít és részegít, s az is nevet és csúfolódón nyelvet öltöget, azt mondja mégis, hogy lehet, lehet, bócorgok majd, vénasszony, nélküled, és zörgő szíved is szeret, szeret, s már nem számoljuk rég az éveket, már rég nem tudjuk, mi is lehetett, kicsoda játszott velem és veled, csak azt tudjuk, hogy lehet még, lehet - sors ez? vagy harc? szerelem? szeretet? Majd vénülök magamban, nem veled, mint olvasón, morzsolok éveket, pereg a múlt, a majdnem-lehetett, és minden éjszakám veled, neked, és minden reggelem neked, veled, és mindig nélküled és nélküled, halálos ágyamon, ott is veled. Lehet, lehet, lehet? Már nem lehet. Amire nem jutott szavam neked, elmondja majd istenem-istened.
|
|
|
|
| |
Rainer Maria Rilke:
Elalvás előttre
Szeretnék valakit becézni, ülni és lenni valakivel, téged szeretnélek dallal igézni és álomba ringatni el. Szeretnék az egyetlen lenni, aki tudná: hideg volt az éj. Szeretnék rád figyelni s odaki: mit mond a Mindenség s a Mély. Az órák egymást hívó hangja bong, látni az Idő fundamentumát. És lenn egy ideig bolyong, és riaszt idegen kutyát. Mögötte csönd. Nagyra tárt szemem rád zárom, köréd; szelíden őriz s mindjárt elbocsájt, ha valamit megmoccant a sötét.
|
Reményik Sándor: Álom
Álom, szelíd kis húga a Halálnak. Tedd a szememre hűs gyerekkezed, De képet ne varázsolj elibém, Ne varázsolj se búst, se édeset, Szemem fényébe szórd a homokot, Szürke porát az öntudatlanságnak, Mély sülyesztőn vidd le a színeket, Aludjak, ó de álmokat ne lássak. Álom, szelíd kis húga a Halálnak, Mondd, hát az ébrenlét nem álmodás? Nekem van elég álmom éberen, Hajózzál, Álom, zsibbadt véremen, De utast ne vigy magaddal a hajón!
|
Illés Gábor: Még szeretnék
Még szeretnék: némaságra csendet írni, mély titkokat megsejteni, teli kézzel kéregetni, önmagammal szembenézni, játékok között térdepelni, még egyszer, őszinte hittel játszani, egyenes úton eltévedni, esőcseppből könnyet inni, könnyű széllel elrepülni szörnyű percben mosolyogni, valamit neked mondani, kezedből szeretetet venni, senki elől bujdokolni, barátságot elültetni, szerelemben haldokolni, még szeretnék: szerelemből csókot adni.
|
Juhász Gyula: Zene
Az ember, amíg fiatal, erős, Úgy véli, hogy egész nagy zenekar Van a szívében, kürtök és dobok, Hegedűk, hárfák, csellók, fuvolák És mind az élet örömét, a szépség, A jóság és igazság himnuszát Ujjongják viharozva és vidáman. Nem veszi észre, hogy a jó zenészek Lassacskán szépen elhallgatnak és Elszöknek egyenkint egy más vidékre. Nem veszi észre, hogy fekete posztó Jön a dobokra és hogy elrekednek A trombiták s a száguldó ütem Mindegyre lassúbb. Mígnem egy napon Magában áll az utolsó zenész S tört hangszerén egy hang sír elhalón Mintegy segítségért kiáltva égre, Majd csak susog és elnémul örökre a bánat. |
Georges Seurat: A Honfleur-i világitótorony
|
Stephen Crane: A tudós
Jött hozzám egyszer egy tudós és szólt: "Jer, tudom az utat." Roppantul örültem neki. Együtt siettünk. Hamar, nagyon hamar oda értünk, ahol már nem vettem hasznát szememnek, és azt se tudtam hova lépek. Barátom kezébe fogóztam, de ő így kiáltott: "Eltévedtem!" |
Csontváry Kosztka Tivadar: Virágzó mandulafák Taorminában |
Vicente Aleixandre Vársz
A mélyben a szélre vár a város. Te vele suhansz. Aki lát, becsapja magát, aki nem néz, azé a megismerés. Sokat néztél, ez volt a fény: most vak a szemed.
Halgass. Az árnyék előrébb tart. Ez az alvó város legújabb álma. Éjszakai por és szemek, szemek a sötét ködben. Odafönn éjszaka. Halgass. A kiterített magány is alszik. Magadban, csupaszon, vársz. |
Alfred Sisley: A Szajna
|
Stephan George "Vagyok az egy..."
Vagyok az Egy s vagyok a Kettő Vagyok a fa s a tűz-elem Vagyok az íj s vagyok a vessző Vagyok a jel s az értelem
Vagyok az öl s vagyok az ágyék Vagyok a hüvely és a kés Vagyok a test s vagyok az árnyék Vagyok az áldozat s döfés
Vagyok a látás és a látó Vagyok a dús és semmiség Vagyok az oltár és imádó Vagyok a kezdet és a vég.
Áprily Lajos fordítása
|
Mikor a gyermek gőgicsél, az Isten tudja mit beszél! Csak mosolyog és integet. . . . Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?
S mint virággal az esti szél, az anyja vissza úgy beszél, oly lágyan és oly édesen. . . . De Őt nem érti senki sem.
Hogy mit beszélnek oly sokat, apának tudni nem szabad! Az égi nyelv ez. Mély titok. Nem értik, csak az angyalok.
Gárdonyi Géza |
BERNINI:DAVID
|
Emily Dickinson: A világ ellen rontani
A világ ellen rontani marokra fogtam erőm; Dávid erősebb volt, de én kétszerte vakmerőbb.
Megcéloztam kövem, de én buktam földre csupán. Góliát volt túl nagy ? Magam voltam csak túl kicsiny ? |
Francois Boucher: Pásztoróra |
Gabriela Mistral Én nem vagyok egyedül
Puszta az éj, árvasága vízre, hegyre ráterül.
De én, aki elringatlak, én nem vagyok egyedül!
Az égbolt is olyan árva: a hold tengerhabba dűl.
De én, aki átkarollak, én nem vagyok egyedül!
A világ is olyan árva: tespedt testen bánat ül.
De én, aki megölellek, én nem vagyok egyedül!
|
[74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|