Új bejegyzés Frissítés

2006.04.07. 20:33

"De hallom egyre közelebb, az időszekér közeleg, s túl mindnyájunk előtt a vad, vastag öröklét-sivatag." Marvell

2006.04.07. 20:30

Jean Follain A titok Miben rejlesz, világnak titka, te oly átható illatú? A lázas városokban olykor egy szelíd munkás lezuhan az állványról s a szél tovább is orgonaillatot sodor; a leggyönyörűbb testekben is makacs baj lakozik este a kezek egybefonódnak az állat elalszik egy emberek ácsolta ólban a béke mindíg megromlik valamitől s a háború már kortalan. Somlyó György fordítása

2006.04.07. 20:28

Maurice Maeterlinck Hiába vár a lány... Barlangba láncolták a lányt, jel őrködött az ajtaján. Ott fényt feledni megtanult, a kulcs a tengermélybe hullt. Várt, várt soká, a nyárra várt s a jel mellett hét év alatt hét vándor némán elhaladt. Várt, várt soká, a télre várt, várt, várt, amíg hajszálai megkívánták a napsugárt. Elindultak, hogy meglelik, kikúsztak a kövek közén s világítottak, mint a fény. Egy vándor téved arra még. A furcsa fényre megremeg, a furcsa fényt nem érti meg. Gondolja: rossz varázsu jel, arany-forrás a föld alatt, incselkedő tündéri csel, és megfordul és elhalad. Áprily Lajos fordítása

2006.04.07. 20:27

Rossz az, aki más szemébe szívből sose nevet, És más előtt hazug, mert szívből csak egy álmot szeret. Igaz, hogy a szem a lélek tükre, És ez kihat az egész életünkre. A tested véd, de a lelked kitárúl, Hiába nevetsz, ha a szemed elárul. Lopsz, csalsz, hazudsz és mindent halogatsz, Azt hiszed látsz, de csak sötétben tapogatsz. A tekinteted mély, a vágyaid nagyok, De hiába ismersz, ha nem tudod ki vagyok. Van, hogy a szívedben megnyílik egy kapu, A látvány a Tied, de az érzésed tabu. Ekkor a test beindul hatalmas hévvel, De , ha van egy vágyad, a lelkeddel érd el. Mert az idő telik, az ember halad, De, ha nem vigyáz, az álma itt ragad. Ne a múltban kutass, ne a jövőbe nézz, Válaszd a valót, mert a jelenben élsz. Az ember az életben sokat hibázik, Valakit szeretsz és érzed, hogy hiányzik. Ekkor bánatos vagy, iszol egy felest, A pultnál ülsz és egy idegenre nevetsz. A tekinteted bamba, a járásod félszeg, De van, hogy néha a józan a részeg. Végképp kiégsz, a tested mutatja az utat, Remegő kezed drog után kutat. Valaki csak mondja, de van aki teszi, De ameddig felszáll, akkorát esik. A csalódás nagy és a tűt már letenné, De az adag sok volt és Ő már csak emlék. És, ha egy nap szíved megáll hirtelen, A tested múlandó, de a lelked végtelen. A test elporlad, de a lélek megmarad, Ne kívűlről légy szép, csak belül légy önmagad. És a sírodra, majd egy rózsát kapsz emlékbe, Mert a sárga rózsa az öröknek jelképe. És valahol Te is sárga rózsa vagy. Tedd örökké magad!!!

2006.04.07. 20:26

E.Degas:Ülő táncosnő

2006.04.07. 20:26

2006.04.07. 20:23

Guillaume Apollinaire: A búcsúzás Sírásuk szállt csak vészesebben S az arcuk volt megtört fehér Mint tisztaszirmu hó ha lebben Vagy két kezed A sok levél Csókomra hullt a rőt ligetben

2006.04.07. 20:21

Jékely Zoltán: Tavasz-hívó Ha szereted a tavaszi füvet, finom cipellőd kerülgesse szépen; ne taposs rá a hegyről lejövet, őrizzen meg bennünket jóemlékben. A kerítés tövében kis virág – neked adom; az idén ez az első; s az utolsót is neked nyújtom át, ha majd az ideje annak is eljő. Az erdőszéli fák között kopog s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály; alattunk száraz ág s levél ropog, éhes tavaszi tűznek jó takarmány. Ott fenn a réteken még szerteszét a napnak ellenálló hódarabkák, mintha vetkőző szórta volna szét mindenféle ruhadarabját. Hallod, hogy kántál a rigó! A hegyekben most bújnak ki a medvék, s a park Flórája – válla, mint a hó – nyírfák között épp emelinti leplét.

2006.04.07. 20:20

A csend a dalom Nekem a szépen csengő ajkak mind néma szavú harangok, Nem dalolnak halkan zengő éneket e kristály női hangok. Nem kacag fel zongora, s bennük lágy szálak nem zengenek, Nem sír fel a gitár, rajtuk csak néma húrok pengenek. Nekem a sípon játszó orgona csak mint tavasszal nyíló virág él, Nem dorombol a faragott hegedű, hangtalan kacagó dalt zenél. Némaságot fogad minden esti dallamot játszó, lágyan búgó kürt, Nincs többé Bach, se Mozart, ki betöltené e lüktető néma űrt. Beethovent temetik, s Haydn is csak egy súlyos kőhalom, Nem zúg már az esti szél, nekem a csend a dalom.

2006.04.07. 20:16

Emlék lesz... Emlék lesz ez is, mint a tegnap éj, Egyszer felém int majd a múlt ködén S letisztul mindaz, mi most fölkavart: A Champs-Elysees és a Szajna part Könnyű szerelmek, fények városa, Verlaine magánya, Marat tébolya, Szent Mihály útján, ahogy szél oson, Rodin szobrán a vágy (már fájdalom). Álmodó nyárfák, gesztenyék sora, Versailles pompája, Piaf sikolya, A Császár arca (némán is beszél). S emlék lesz ez is - mint a tegnap éj. Párizs, 1990, Szent Mihály hava

2006.04.07. 20:12

Áprily Lajos: A ragyogó madár Kerested erdőn, bérceken, fiatalságtól részegen. Álmodtad és tudtad, hogy él, különb madár a többinél: elorzott minden drága színt, smaragdot, türkizt és rubint, szikrázóbb, mint a gyurgyalag, begytollán bíboros szalag, a kékcsókánál kékje szebb, a jégmadárnál ékesebb. Véredben él, álmodban ég, egyetlenegy gyönyörüség. S míg mohón űzte két szemed, futott, futott az életed... S mikor fejedre hó szitál s szemed téveszti már a színt s a fényt nem bírja már s a szép már nem dédelgeti: egy suhogó hang meglegyint, s tapogató kezedre száll s káprázó tollát kelleti a ragyogó madár!

2006.04.07. 20:12

Barátaim Mondjátok le az esti előadást, hadd lépjek ki az arénából.   hadd fussak az öltözőbe, hadd mossam le a maszkomat.   Adjatok nekem időt, hadd maradjak csendben kicsit, adjatok magányt a könnyeimnek, hogy nevethessek holnap újra veletek.   Hagyjatok magamra kicsit, mert ha majd betelt az idő, újra visszatérek nevetni közétek.   (Nina Komula)

2006.04.07. 20:11

Szia Andrea! Köszönöm, hogy jó ötletnek tartottad a javaslatomat.Bár Ady nagy költő, de én keménynek érzem, előnyben szerepel nálam  a ligh-tosabb, lágyabb érzelmesebb líraibb vers. Réka

2006.04.07. 19:29

Sziasztok! A kedvenc költőim egyike Ady Endre. Tőle beteszem most azt a verset, amit nagyon szeretek, sok más mellett: ELBOCSÁTÓ, SZÉP ÜZENET   Törjön százegyszer százszor-tört varázs: Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor, Ha hitted, hogy még mindig tartalak S hitted, hogy kell még elbocsáttatás. Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd Feledésemnek gazdag úr-palástját. Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is, Vedd magadra, mert sajnálom magunkat, Egyenlõtlen harc nagy szégyeniért, Alázásodért, nem tudom, miért, Szóval már téged, csak téged sajnállak. Milyen régen és titkosan így volt már: Sorsod szépítni hányszor adatott Ámító kegybõl, szépek szépiért Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár. Sohase kaptam, el hát sohse vettem: Átadtam néked szépen ál-hitét Csókoknak, kik mással csattantanak S szerelmeket, kiket mással szerettem: És köszönök ma annyi ölelést, Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát, Amennyit férfi megköszönni tud, Mikor egy unott, régi csókon lép át. És milyen régen nem kutattalak Fövényes multban, zavaros jelenben S már jövõd kicsiny s asszonyos rab-útján Milyen régen elbúcsúztattalak. Milyen régen csupán azt keresem, Hogy szép énembõl valamid maradjon, Én csodás, verses rádfogásaimból S biztasd magad árván, szerelmesen, Hogy te is voltál, nemcsak az, aki Nem bírt magának mindent vallani S ráaggatott diszeibõl egy nõre. Büszke mellemrõl, ki nagy, telhetetlen, Akartam látni szép hullásodat S nem elhagyott némber kis bosszuját, Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben. Nem kevés, szegény magad csúfolását, Hisz rajtad van krõzusságom nyoma S hozzámtartozni lehetett hited, Kinek mulását nem szabad, hogy lássák, Kinek én úgy adtam az ölelést, Hogy neki is öröme teljék benne, Ki elõttem kis kérdõjel vala S csak a jöttömmel lett beteljesedve. Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág Rég-pihenõ imakönyvbõl kihullva, Vagy futkározva rongyig-cipeled Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát S, mely végre méltó nõjéért rebeg, Magamimádó önmagam imáját? Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg, Csillag-sorsomba ne véljen fonódni S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak: Általam vagy, mert meg én láttalak S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

[74-55] [54-35] [34-15] [14-1]